A gondozott személy állapota és annak lekommunikálása

Álmomban sem gondoltam volna, hogy kezdőként ezekkel a tapasztalásokkal fogok gazdagodni, de sajnálatos módon első megbízómat leszámítva gyakorlatilag minden más helyen azzal találkoztam, hogy vagy a megbízó maga vagy a váltótársam állt úgy a demens beteghez, mint egy tárgyhoz, akinek állapotáról és lehetséges vele járó problémáiról úgy beszélt/beszéltek, mintha ott sem lenne vagy nem számítana a jelenléte.

Magam úgy vélem, hogy a gondozott személyről a jelenlétében NEM beszélünk! Nem terheljük meglévő állapota mellett azzal, hogy előtte tárgyaljuk ki a nehézségeket, állapotromlást! Nem szégyenítjük meg ezekkel az információkkal, mert további romláshoz vezethet, főként depressziós állapotokat előídézve!

Minden embert megillet a diplomácia útján a méltóság, tehát nem élünk vissza azzal, hogy ő egy segítségre szoruló ember, hanem kellő tapintattal és megértéssel kezeljük, a megbízóval leehtőség szerint diszkréten és egymás között beszéljük meg a problémákat, feladatokat, esetleges változásokat!

Van lehetőség személyesen és kettesben beszélni családtaggal vagy írásban vagy lehetőséget kell teremteni telefonos beszélgetésre, de minden esetben azt a gondozott személytől távol ejtsük meg!

Hatalmas rombolást végezhetünk azzal, ha ilyen módon kezeljük őt, ezt sose felejtsük el!

Nekem az a célom, hogy ő jól érezze magát, lehetőség szerint fesztelen legyen és a jelenlétemet áldásnak tartsa, nem pedig gátoltságnak, megszégyenítésnek!