Egy fontos kérdés! Amikor a gondozó szembesíti a családot a romló állapotról

Hogyan lehetséges, hogy egy kiszolgáltatott helyzetben lévő idős ember állapotát valaki szemrebbenés nélkül közölje a családtagokkal?

Megsúgom, hogy szerintem sehogy. Borzalmasan nehéz dolog, ugyanakkor elengedhetetlen és szükséges rossz. Mikor hetekig nem látom egy-egy gondozottam és újra találkozom, akkor sokkal szembetűnöbbek azok a folyamatok, amelyek rohamos gyorsasággal zajlanak le. Sok esetben a család olyan érzelmekkel dolgozik, amelyekbe nem fér bele a valóság értelmezése. Egyszerűen nem akarják vagy tudják elfogadni azt, hogy nincs visszaút. 

Ilyenkor azonban nagyon fontos a diplomatikus ám tényszerű közlése annak, ami ténylegesen történik, hogy mindenki teljes képet kapjon a rájuk váró feladatokról és felkészülhessenek a hátralévő időre!

Tudni és érteni kell, ami történik!

Ez a sajátos helyzet érzelmekben gazdag, fájdalmat generál, tehetetlenség érzést vált ki és szorongat. A családtagok ilyenkor sok esetben dühösek de nem a betegre, hanem a kialakult állapotra és azért, mert nincs kontroll. Ez nem egy általuk befolyásolható folyamat, tompítani, enyhíteni lehet bizonyos jelenségeket, de sem átvenni nem tudják a problémát, sem megoldani, mert ez egy egyirányú út az idős és teljes leépülésben lévő betegnek. 

Ez a rész már végtelenül hálátlan és lesújtó, a gondozó maga is érzékeli, hogy micsoda érzelmi hullámvasút, amit elindít. 

Munkám során kezdtem megtanulni, hogy milyen fontos a higgadt és együttérző de távolságot tartó kommunikáció. Érzelmi bevonódás esetén mi is magunkra tudjuk venni nem is akármilyen szinten ezeket a fájdalmakat és a mi munkánkra is kihat. 

Igyekezzünk érzéssel, támogató módon és részletes pontossággal, szakszerűen tájékoztatni a hozzátartozókat arról, amit tudniuk kell!