Elengedés

"A jó gondozó lendületben és fejlődési irányban tartja a gondozást, nem konzerválja az aktuális állapotot." 

Az én nézőpontom az, hogy -amennyiben nem idős ember visszafordíthatatlan állapotáról van szó- arra kell törekednem, hogy minél hamarabb önállósuljon és a segítség mértéke rohamos léptekkel csökkenjen! Jó ideje foglalkozom olyan beteggel, akinek aktuális állapota a STROKE következménye, de a korábbi írásokban is vázolt állapotokhoz képest lényegesen jobban van, hosszú és sokszor nagyon megterhelő folyamatokon keresztül jutott el ő is és közben én is ahhoz, hogy most kiegyensúlyozottabb, bátrabb legyen. 

Van azonban olyan pillanat, amikor a beteg úgy érzi, hogy nincs tovább, nem tud fejlődni vagy korábbi negatív tapasztalatai kapcsán félelem korlátozza. 

Ezzel sincsen semmi baj, meggyőződésem, hogy a probléma kibeszéltetése, a hozzá köthető érzések felszínre hozatala önmagában segít, mert az illető testén kívülre helyezi a blokkot és közben fel is dolgozhatja, hiszen biztonságos és szerető közegben beszél az őt mozgató belső akadályokról. 

Ügyfelemmel ma pont erről szólt egy komoly beszélgetéseünk, amelyben részletesen taglaltuk a mostani élethelyzetével járó pozitív és negatív dolgokat, felmértük, hogy mire képes a félelmei nélkül, miben tud többet és jobban cselekedni, hogy minél hamarabb teljesüljön a vágya: Egyedül élni, önállóan vezetni háztartását, állandó segítő nélkül!

A motiváció tehát megvan, az akarat és eszköz is, a segítő dolga pedig nem más, mint ezen a legfontosabb és talán utolsó szakaszon elvezesse, minél nagyobb önálló mozgásteret hagyva, túlgondozás ( szakmai fogalom: A gondozó olyan feladatokat is ellát, amelyet a gondozott személy képes lenne maga is elvégezni ) nélkül legyen támasza és mentora!

Mert a jó segítő arra törekszik, hogy függőség kialakítása/fenntartása nélkül legyen a gondozott mellett és amikor eljött az ideje, akkor elengedje!