Hogyan kezeljük azt a személyt, aki állandó fekvő?

2020.08.16

Legfrissebb megbízásom ismét az eddigi tapasztalatokra épülve és egy újabb( magasabb nehézségi fok) kihívást jelentve érkezett életembe. 

A néni 80 év feletti és ágyban fekvő. Napi mozgása főként a minimális tornáztatásban mutatkozik meg.

Megbízóm nagyon közvetlen hölgy, aki saját maga látja el jó ideje édesanyját és ápolókat megszégyenítő módon végzi dolgát. Ahogyan én magam is, elmondása szerint ő is mindent megtanult menetközben. 

Az ágy -amiben a gondozott fekszik- állítható, távirányítós vezérlésű. A keresztben elhelyezett lepedő segít a forgatás könnyítésében és pelenkacsere esetében is gördülékenyebb a manőver. A néni kedves, csendes, többnyire alszik. 

Hatalmas fejlődési lehetőség megtanulni ténylegesen forgatni és megfelelően mozgatni egy olyan embert, aki a korábbiakkal ellentétben teljesen fekvő, vagyis többnyire minimális saját energia felhasználásával tud hozzájárulni a mozgatáshoz. A forgatás itt hihetetlen fontossággal bír, mert a felfekvések kialakulását tudjuk megelőzni vele, ahogyan a testére nehezedő nyomás is váltakozva éri. 

Minden egyes nap alapos fürdetéssel és heti hajmosással ápoljuk, emellett a pelenkacseréket követően nagyon fontos a krémezés, hintőpor alkalmazása és megfelelő törlés, tisztántartás. 

Mivel fekszik, könnyedén kerülhet a genitáliákhoz bélsár, így fokozottan ügyelni kell a körültekintő áttörlésre, akár a gyerekeknél vagy bárki másnál, aki ezt önállóan nem tudja megcsinálni!

Ne feledjük, hogy egy fekvő ember esetében szinte minden tényleg rajtunk múlik, ezzel nem szabad visszaélnünk, segítsük, amennyire lehet!

A videó megosztó oldalakon lehet találni az ágyban fekvő betegekhez szükséges tananyagot, amiből bárki nagyon gyorsan el tudja sajátítani a higiénikus fürdetést, pelenkázást!

Etetés és itatás esetén ülőhelyzet ajánlott, elkerülendő a lehetséges fulladást, félrenyelést!

Célszerű a minimális mozgás és ebből következő lassú emésztés miatt rostban gazdag, könnyen emészthető ételt adni, valamint rásegíteni akár székletjavító cseppekkel!

A napi testápolás is fontos a mosdás mellett, a bőr kezelése, a fogak megtisztítása szintén. 

A nappalra és éjjelre használatos pelenkák más és más mennyiségre vannak kalibrálva, mivel a gyakori csere miatt a napközbeni pelenka nem kell, hogy sokáig bírja! 




Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el