Folyamatos fejlődés és önreflexió a munkában

Közel egy hónap pihenésre adott lehetőséget az elmúlt időszak, ami végtelenül jól jött, mert az elmúlt év megfeszített munkatempója mellett a főiskola és gyakorlat végzése kimerítő volt, összességében azonban hihetetlenül nagy fejlődést biztosított.

Megismertem a határaimat, megtanultam nemet mondani, végigjártam a gondozás lépcsőinek azon fokait, amely során volt szerencsém találkozni Alzheimeres beteggel, rekreáltam stroke után beteget, ez tele volt sikerélménnyel, ami nagyon nagy mértékben múlt azon, hogy az érintett személy akarata erős volt, elszántan tornázott, napi szinten hajtotta végre a gyakorlatokat és komoly elköteleződéssel épült fel. Közben voltak csupán kisebb műtét utáni lábadozást segítő foglalkozásaim, hétvégi felvigyázás és persze a legsúlyosabb és legkiemelkedőbb eset maga a Hospice jellegű ellátással egybekötött lélek és fizikai gondozás. Számtalan helyzet adódott, amely során megértettem az emberek kételyeit, ráéreztem a félelmeikre, igyekeztem mindezt kellő gondossággal enyhíteni és amikor szükségesnek bizonyult és a gondozott is nyitottá vált, beszéltünk az elmúlásról, tisztáztuk a reá váró ciklusokat. Nem sokkal később el is ment. Életem egyik legmeghatározóbb élménye volt az, hogy a mérhetetlen fájdalmait enyhítendő, az orvos által felírt (végső stáiumosoknak szánt) fájdalomcsillapítót annak tudatában ragasztottam fel, hogy ez akár közvetett módon a halálát is okozhatja. Döntenem kellett, hogy a legyengült és halála előtt közvetlenül álló néni borzalmain enyhítve, végignézem a befejezést vagy nem teszek semmit és szenved. Mikor a tapasz felkerült, az agonizálás már elkezdődött. Végül mindketten lefeküdtünk, ő a tőlem kapott szeretet karkötővel a bal csuklóján (aznap kapta tőlem) és éjjel már elaludt. 

A halál érzékelhető, csend honolt, kínos csend, valami borzongó érzés futott át rajtam és kissé félve néztem rá, mert titkon tudtam, hogy mit fogok látni. Egy szempillantás alatt távozott belőle az életében oly jellemző fény és áradás. 

Teendőim között szerepelt az orvos értesítése, aki megállapította a halált. A családtagokat szintén értesíteni kellett, hiszen a papírokhoz, rendelkezésekhez szükségesek voltak. A felhelyezett katétert az elszállítás előtt ki kellett szednem és kegyeleti okokból felöltöztettem, mielőtt elvitték. Fájdalmas volt, mégis könnyebben küzdöttem meg vele, mint ahogyan vártam. Munkám során az eddigi elnyújtott műszakom (közel ezer óra készenlét) volt a legnagyobb tapasztalatom és teljesítményem. Érzelmileg óhatatlanul bevonódtam, ám szakmailag képes voltam ettől függetlenül is helyesen cselekedni az adott pillanatban. 

Az azóta tartó pihenés alkalmával mélyebben magamba néztem és nyugalommal, együttérzéssel fogadtam önmagamat és a helyzetet is. Közösen megtettük, amit lehetett, a Matrifen alkalmazása során felmerülő erkölcsi-etikai kérdés azóta is bevillant, miszerint: Mi számít etikus halálnak? A kiérkező orvos egyébként elmagyarázta, hogy a lehető legjobbat tettem mindenben, kórházban fekvés esetén ugyanez történt volna, csak Morfiummal. 

Az egyik legkedvesebb családhoz volt szerencsém, azóta is felhív időnként az elhunyt testvére, aki szívébe zárt és kiváló szakembernek tart a folyamatos észrevételeim, gondoskodásom által. A Hospice Alapítvány munkatársának és orvosának kiemelt köszönettel és hálával tartozom, új tudásra tettem szert az infúzió bekötése/cseréje/lezárása kapcsán, katéter felhelyezését illetően, a partneri hozzáállás kiemelt volt, egyetlen pillanatig sem éreztették velem, hogy más vagy kevesebb lennék, sőt, kifejezetten elismeréssel követték a munkámat. **

** A Hospice Alapítvány heti többszöri kiérkezéssel segíti a családokat végső stádiumos betegek esetében, melynek azonban előfeltétele, hogy a családnak legyen 24 órás gondozója, aki a beteget folyamatosan ellátja. 

Megtanultam a beteg mindenkori méltóságának megtartását, a beteg érdekeinek képviseletét és a családtagok eltérő véleménye ellenére a diplomatikus kommunikációt.  Észrevételeimnek, javaslataimnak szinte 100 százaléka hasznosnak és építőnek bizonyult, beindított folyamatokat, változtatásokat. 

Köszönettel tartozom minden családnak, akik megbízásukkal, belém fektetett bizalmukkal támogatták a fejlődésemet!