Tévképzetek árnyékában

Vaszkuláris demencia és paranoid tévképzetek nehezítik betegem élethelyzetét, mindennapjait. Üldöztetéses gondolatai, meglopással kapcsolatos elmélete súlyosan bomlassza emberi kapcsolatait, éppen ezért a segítőnek rendkívül tudatosnak, ébernek kell lennie ahhoz, hogy kezelni tudja az ehhez köthető konfliktus lehetőségeket.

Minden új megbízás kezdete nehéz. Megismerni egymást, bizalmat építeni, kölcsönös együttműködést kialakítani egy normál emberi kapcsolatban is sok idő, ám ebben a helyzetben többek között az is befolyásolja hogy:

• Idős emberről beszélünk
• Nehezebben fogadják el a változást, állandóságba, megszokásokba kapaszkodnak
• A feledékenységből adódóan nehezebb kiépíteni a bizalmat
• A paranoid, kissé skizofrénia felé haladó állapot jelentősen depresszívvé és nehezen kezelhetővé teszi
• Saját személyisége jelen esetben eleve önmagát marcangoló, depressziós karakter, egész életére jellemző volt ez az attitűd, örökös elégedetlenség, kirekesztettség, túlérzékenység. Ezek idős korban csak fokozódnak, felerősödnek az alapvonások. Nehezebb megtalálni a számára kielégítő kapcsolódási pontokat. 

Nekem -mint segítőnek- stabilnak kell lennem, önreflektívnek, képessé kell válnom elkülöníteni a nekem szegezett gyanusítgatást, a téveszmék okozta zavart önmagamtól, vagyis tudatosítani kell, hogy ezek nem nekem és nem rólam szólnak! Amennyiben mégis robbanás, vagyis konfliktus keletkezik, úgy törekednem kell annak tisztázására, szelíden, érthetően, bizalmat megtartva vagy arra törekedve cselekednem és beszélnem. Amennyiben a kapcsolat tartósan konfliktusokkal terhelt, úgy akkor tartom magam etikusnak, ha felvállalom a kettőnk között működő dinamika sérültségét és azt, hogy nem bizonyos, hogy az életében én vagyok alkalmas őt kísérni és segíteni!

A segítő szerepe a segítés, támogatás, biztonságba helyezés és annak megtartása. Ha ez valamiben deficites, akkor a segítőnek kell rendelkeznie belátási képességgel arra, hogy a beteget nem tudja megfelelő módon ellátni, ezért más szakemberre bízza. Ez a kapcsolat szempontjából az egyik legjobb kimenetel lehet. Ezzel egyik személyiség sem sérül többet, mint amennyit adott helyzet eddig okozott.

Ám -ha a segítő már tanult, felkészült és ügyes- akkor nem feltétlenül kell a legdrasztikusabbnak ható megoldást választania, elegendő csupán feltérképeznie újra a kapcsolat minőségét, megtenni a szükséges lépéseket, hogy időtálló és minőségi kapcsolattá fejlődjön!

Számos olyan alkalom van, amikor a segítő (ő is csak ember, saját személyiséggel, sérülésekkel) magára veszi a sértést, szakmailag megkérdőjelezi magát egy-egy bántás okán. Volt alkalom, amikor én magam is túl lettem feszítve, az állandó készenlét, kevés alvás, többszöri tévelygés a beteg részéről, a tévképzetek súlya kikezdett. 

Feltettem magamnak a kérdést? Most mi lenne etikus és helyes? 

• Próbálkozom, én vagyok a szellemileg ép és belátási képességgel bíró ember, nekem kell ügyesnek lennek és érettnek ehhez, megküzdök.
• Jelzem a családnak, hogy a megbeszéltekhez képest az itt töltött idő során számos nem várt, eddig nem ismert helyzet és nehézéség kapcsán felmerült annak a gondolata, hogy kompetensebb személyt keressenek. 

Én az elsőt választottam! Nagyon fontosnak éreztem, hogy a pillanatnyi állapot ne határozzon meg egy egész kapcsolatot és ne rontson el minden eddig felépített dolgot. Ezért türelemmel, alázattal és szeretettel odafordulva tisztáztam a kérdéseket, beleengedtem magam a helyzetbe, jeleztem a szándékaim tisztaságát, bocsánatot kértem az esetleges félreértésekért és megölteltem. Betegem maximálisan fogadta ezt, sőt ő maga is bocsánatot kért és teljesen új alapokra tudtuk helyezni a kettőnk együttműködését. 

A téveszmék persze mindennaposak, de azt hiszem, hogy megküzdünk velük :-)